Magyar Ă©telek

Egyéb







Húsos káposztatekercs

A káposztafej torzsáját kivágjuk, utána a fejet 10 percig sós vízben főzzük. Hideg vízben lehűtjük. Az apróra vágott gombát fokhagymát és hagymát a zsír felében megpirítjuk. Összedolgozzuk vele a darált húst, a vízbe áztatott, kicsavart zsemléket, az egész tojást, sóval, borssal, majoránnával és paprikával ízesítjük. Fakanállal erősen kidolgozzuk. A kihűlt, lecsurgatott káposztát szétbontjuk leveleire. A leveleket tiszta ruhán egymás mellé teregetjük úgy, hogy a sütőnek megfelelőnagyságú tekercset kapjunk. Az anyagkeveréket egyenletesen elsimítjuk, s a (káposztaleveleket a ruha segítségével összetekerjük. Vékony szalonnaszeletekkel borítjuk, erős fehér szállal átkötözzük a tekercset. Kizsírozott tepsibe tesszük, és egy kevés vízzel meglocsoljuk, és 30 -40 percig sütjük. Ha kész, egy negyedórát pihentetjük. A szálat levesszük, és a tekercset éles késsel vastag szeletekre vágjuk. Tejfölös, paprikás mártással leöntve, forrón tálaljuk. Köretnek rizst, tarhonyát vagy sós burgonyát adunk hozzá.
 
Hozzávalók:
- 1 kg-os káposztafej
- 30 dkg darált sertéshús
- 15 dkg füstölt szalonna
- 2 zsemle
- 1 fej hagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 10 dkg zsĂ­r
- 10 dkg gomba
- 1 tojás
- 2 dl tejföl
- só, pirospaprika, törött bors, majoránna

A közzététel dátuma: 2009-01-31



 20 

Összesen: 103 db




Magyar Ă©telek
Zöldséges ételek


Látogatók száma: 725967