Magyar Ă©telek

Egyéb







JĂ©rce pincemester mĂłdra

A csirkét négyfelé vágjuk, aprólékából egy kevés zöldséggel, hagymával sűrű húslevest főzünk. A vörösbort lábasba öntjük, teszünk bele 1-2 dl erős húslevest (lehet kockából is), egy csipet kakukkfüvet, babérlevelet, fokhagymát (szétzúzva), és 20-25 percig főzzük. Az utolsó 6-8 percben tesszük bele a megtisztított, felvágott gombát. Ezután a boros levet leszűrjük, a fűszereket eldobjuk, a gombát félretesszük. A szalonnát apróra vágjuk, egy kevés olajban és vajban megpirítjuk; rátesszük a feldarabolt vöröshagymát, és üvegesre pároljuk. A húsdarabokat megsózzuk, borsozzuk, és ebben a zsiradékban többször megforgatva szép pirosra sütjük. A konyakot felmelegítve ráöntjük, meggyújtjuk, és az edényt addig rázogatjuk, amíg a láng el nem aludt. Ekkor ráöntjük a bort, teszünk rá friss zöldpetrezselymet, kakukkfüvet, fokhagymát, babérlevelet, és 35 percig takaréklángon főzzük. Beletesszük a gombát további öt percre. A csirkehúst, gombát, szalonnadarabokat előmelegített tálra rakjuk, és melegen tartjuk, a közben elkészített pirított kenyérszeletekkel együtt. A mártáshoz hozzáadjuk állandó keverés mellett a vajjal eldolgozott lisztet, jól átmelegítjük, és a tálra szedett csirkére öntjük.
 
Hozzávalók:
- 1 csirke
- 10 dkg angolszalonna
- 20 dkg gomba
- 1l vörösbor (kékfrankos)
- 1 fej vöröshagyma
- 1 dl konyak
- babérlevél, kakukkfű
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 dl olaj
- 8 szelet pirított kenyér
- 1 kanál liszt
- 5 dkg vaj
- só, bors, zöldpetrezselyem

A közzététel dátuma: 2009-07-15



 59 

Összesen: 134 db




Magyar Ă©telek
Szárnyas ételek


Látogatók száma: 732328