Magyar Ă©telek

Egyéb







Fecskefészek

A karajból dupla szeleteket vágunk. Mindegyikbe mély zsebet vágunk éles, hegyes késsel. Egy-egy főtt tojást sonkába tekerünk, s ebbe a zsebbe helyezzük. Megtűzzük hústűvel, és egy kevés forró olajban hirtelen megsütjük. Felöntjük 1 dl borral, teszünk rá kakukkfüvet, bazsalikomot, szegfűborsot, és fedő alatt, a bort vagy vizet utánatöltögetve puhára pároljuk. Kiszedjük a mártásból, majd a mártást zsírjára sütjük, pirítunk benne egy kanál paradicsompürét, egy kiskanál lisztet, mustárt és 2 kanál tejfölt. A tálra középre burgonyapürét halmozunk, melybe csónakszerű mélyedést formálunk, ebbe öntjük a besűrített mártást, s körülrakjuk a felvágott hússzeletekkel. A tojásokat hosszában vágjuk ketté. Minden tojássárga közepébe nyomunk egy csepp Piros Aranyat, és így tálaljuk. Készíthetjük ezt az igen finom és mutatós ételt úgy is, hogy a megtöltött dupla hússzeleteket lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, és bő olajban takaréklángon kirántjuk. Ilyenkor sült burgonyát adjunk körítésnek.

Hozzávalók:
- 1 kg kicsontozott karaj
- 15 dkg sonka (vagy tarja)
- 4 főtt tojás
- 1 dl olaj
- 2 dl bor
- 1 evőkanál paradicsompüré
- 1 kanál mustár
- 1 kiskanál Piros Arany
- 2 kanál tejföl
- 1 kiskanál liszt
- só, bors, kakukkfű, bazsalikom, szegfűbors

A közzététel dátuma: 2010-07-26



 50 

Összesen: 224 db




Magyar Ă©telek
Sertéshúsok


Látogatók száma: 709898