Magyar ételek

Egyéb







Málnakrémszelet

A hozzávalókból annyi fehérborral, amennyit felvesz (gyorsan összegyúrva), omlós tésztát készítünk. Kb. 20 percig pihentetjük, majd téglalap alakúra nyújtjuk, lapos szélű sütőlemezre tesszük úgy, hogy a széleinek kb. 1 1/2 cm-nyi magas pereme legyen. Megsütjük és lehűtjük. Közben gőz fölött, állandóan keverve, a következő krémet készítjük el hozzá: a vajat, a cukrot, a tojássárgát, a tejet, egy kis darabka vaníliát (ha a krém megfőtt, ezt eltávolítjuk belőle) és a lisztet zománcozott tálban habverővel addig keverjük, míg a forrpontot el nem érte, és meg nem sűrűsödött. Ekkor lehűtjük, majd jól kikeverjük habverővel, könnyű habszerű legyen. Ekkor hozzáadjuk az átpasszírozott málnát és az eperlikőrt (a meggylikőr is jó hozzá), és jól elkeverve a kisült tésztalapba töltjük, elsimítjuk rajta. Hűtőszekrénybe tesszük. 30 dkg málnát megmosva szitán jól lecsepegtetünk, és ugyancsak lehűtjük. Felverünk 2 dl tejszínt is, és 5 dkg porcukrot elkeverve benne, szintén a hűtőbe tesszük. Közvetlenül a tálalás előtt a jól lecsurgatott málnát egyenletesen szétterítjük a krémen, megszórjuk 5 dkg porcukorral, és az egészet bevonjuk a tejszínhabbal. A tetejét málnaszemekkel és kicsire vágott fehér mandulával díszítjük. Meleg vízbe mártott késsel egyenletes szeletekre vágva tálaljuk.

Hozzávalók:
- 10 dkg liszt
- 5 dkg vaj
- 1 db tojássárga
- 2 dkg porcukor
- egy csipet só
- 1 késhegynyi sütőpor
- egy szem tört szegfűszeg
- bor

Krém:
- 10 dkg vaj
- 5 dkg cukor
- 1 db tojássárga
- 1 dl tej
- egy darabka vanília
- 2 dkg liszt
- 10 dkg málna
- 3 cl eperlikőr

Tetejére:
- 30 dkg málna
- 2 dl tejszín
- 10 dkg cukor

A közzététel dátuma: 2012-05-16



 86 

Összesen: 142 db




Magyar ételek
Sütemények, gyümölcsös édességek


Látogatók száma: 701389